Thor Gotaas: A futás világraszóló története

Miért futott az ókor és a középkor embere, és miért futunk manapság? Ugyanaz az erő hajtja előre a nagyvárosban kikapcsolódásként kocogót vagy az ultramaratoni távokat megtevő tarahumara indiánt?

Thor Gotaas a futás történetének bemutatásával keresi a válaszokat. Az ókortól a modern korig számos izgalmas háttér-információval szolgál. Csak két példát emelve ki: a norvég vikingek lovakkal versenyeztek, hogy ezzel tartsák sakkban az öregedést; Hitler Németországában pedig az 1936-ban rendezett nyári olimpián egy színes bőrű futó győzött.

A legizgalmasabb fejezetek azonban a jelenről szólnak. Az afrikai futók előretöréséről, az amatőr futás felvirágzásáról, és természetesen a szupersztárként ismert sportolókról, akiknek fordulatos, gyakran tragikus életútja úgy tárul fel előttünk, akár egy lebilincselő regény.

Kiadó: TYPOTEX , 2016.

Olvass bele a könyvbe:

ENDORFINOK

A „runners’ high”, azaz a „futók gyönyöre” elterjedt kifejezés volt az 1970-es években. Annak az emelkedett állapotnak a jelzőjeként használták, melyet a futó futás közben vagy utána érez. Maga az érzés nem volt újdonság, ám eddig nem találtak rá tartható tudományos magyarázatot.

1975-ben a futók által tapasztalt jó érzés biokémiai bizonyítást nyert, melyet két kutatócsoport egymástól függetlenül fedezett fel. John Huges és Hans Kosterlitz Skóciában egy disznó agyában mutatta ki az általuk enkefalinnak nevezett anyagot. Velük szinte egy időben fedezte fel ugyanezt az anyagot az amerikai Rabi Simantov és Solomone H. Snyder, azzal a különbséggel, hogy ők egy borjú agyán végeztek kísérletet. Tőlük megint csak függetlenül fedezte fel Eric Simon az endorfint, a „test által természetes úton termelt morfiumot”.

Az endorfinok hormonok, melyek a fájdalomérzetet enyhítik, és a táplálkozás, ivás és alvás iránti vágyat befolyásolják. Az anyag akkor választódik ki a szervezetben, mikor az ember fut vagy edz, szerelmes lesz, vagy éppen megsérül. Az endorfin még órákig a vérben marad, és nagyobb dózisokban eksztatikus élményt eredményez.

Lehet, hogy a feldobott hangulatban lévő futók az endorfinok hatását érzik. Tudományos tény, hogy az emberi szervezet már 15–20 perc után endorfinokat kezd termelni. A kutatók azt firtatták, hogy az endorfinok vagy valami más anyag okozza-e a futók mámoros állapotát. Vagy lehet, hogy a friss levegő, az izmok intenzív munkája – ugyanis a test hatszázhatvan izmának hatvan százaléka mozog futás közben – vagy egész egyszerűen a kisebb formájú hőstett véghezvitele tölti el gyönyörrel a sportolókat? A csodálatos táj, a gyönyörű természet, a puha ösvények, a jó társaság vagy a napsütés az oka a sajátos örömérzetnek?

Az 1980-as években végzett kutatások vizsgálták az endorfintermelés és a „futók gyönyöre”-effektus összefüggéseit, ám azt tapasztalták, hogy még az a futó is, aki korábban endorfinblokkoló szert kapott, átélte a futás mámorát. Kínos volt, hogy a tudósok mindezt nem voltak képesek laboratóriumi keretek közt modellezni. Ez megnehezítette az endorfinok tanulmányozását és az okozat bizonyítását. Amikor a kutatók tudományos alapon akarják meghatározni a futók gyönyörét, egy egyszerre konkrét és mégis meghatározhatatlan jelenséggel állnak szemben, amely egyénenként eltérő lehet. Az edzett emberek endorfinszintje ugyanis magasabb.

Ha a tudósok futópadon edző emberek örömszintjét akarnák vizsgálni, jobban tennék, ha a futópadot kivinnék a szabadba, mivel a friss levegő az endorfinokkal együtt erősebb hatást képes kifejteni.

Különösen a női futók hasonlították a futók gyönyörének érzését az orgazmushoz. A bodybuilder Arnold Schwarzenegger is a szexhez hasonlította a konditeremben töltött kemény órákat. A szex és a futás közös tulajdonsága, hogy mindkét tevékenység intenzív jelenléttel, nagy erőbefektetéssel és a test bizonyos tájainak nagy vérbőségével jár. A kemény edzés utólag jó érzéssel tölti el az embert, és vannak, akik úgy vélik, hogy a jó érzet arányos a befektetett erővel. A stressz és a fájdalom következtében indul meg a futás során az endorfin termelése. Ez az anyag enyhíti a fájdalomérzetet, így feltehetőleg egy ősi túlélési mechanizmus maradványa abból az időből, mikor a futás még a vadászatban volt fontos. Elképzelhető, hogy az ősember nagyobb erőkifejtésre volt képes, mert a szervezetében termelődő kémiai anyagok enyhítették a fáradtságból származó fájdalomérzetet. Az evolúció mindenesetre igen hasznos adottsággal ruházta fel az embert.

LYDIARD MÓDSZERE ÁTRAGAD MÁSOKRA

Az 1960-as olimpia után, miután az új-zélandi Peter Snell és Murray Halberg szenzációs módon nyerték a 800, illetve 5000 méteres síkfutást, edzőjük, Lydiard számos kérdést kapott arról, hogy mi a siker receptje. Az aucklandi Tamaki Lions egyesület is kíváncsi volt arra, hogy mi az oka annak, hogy Új-Zélandról hirtelen ilyen sok jó futó kerül elő, ezért meghívta egy előadásra a feltűnően jól szereplő sportolók edzőjét. Annak ellenére, hogy hosszan és sokat futnak, mesélte Lydiard, gyorsabban fejezik be a versenyeket. Elsősorban Peter Snellre célzott, akinek a hajrában nyújtott teljesítménye már akkor legendássá vált. A siker titka a futó szívének és kondíciójának szisztematikus, észszerűen felépített erősítése, melyet hosszú szakaszon végzett egyenletes futással, majd időszakos formajavító edzéssel lehet elérni.

A Lions klubjában tartott könnyed hangvételű előadás után három nyugdíjas üzletember lépett oda Lydiardhoz, és beszámoltak neki szívproblémáikról. Az egyiknek az jutott eszébe, hogy még egy szívbeteg is képes magát futással jobb formába hozni. Ám Új-Zélandon a 60-as években az orvosok valósággal megtiltották szívbeteg pacienseiknek a mozgást. Az infarktus miatt kezelt betegeknek hetekig kellett az ágyat nyomni. Ha nem is haltak bele a testmozgás hiányába, a szívizomzatuk mindenképp elgyengült.

Lydiard ugyan nem értett az orvostudományhoz, de azzal tisztában volt, hogy az emberi test sokáig nem használt tájai automatikusan elgyengülnek. A szívbeteg nyugdíjasok végül orvosi engedélyt kaptak, hogy fussanak. Az aucklandi kikötőbe futottak, és az itt álló távíróoszlopok közt az egyik szakaszon gyalogoltak, majd a következő szakaszt kocogva tették meg. Egészen addig folytatták, míg ezzel a módszerrel egy egész mérföldet megtettek. Apránként növelték a tempót, míg végül a teljes távot futva tudták megtenni. Nemsokára már 13 kilométert futottak egy óra alatt. Rendkívüli eredmény volt ez az idős emberek pár hónappal korábbi fizikai állapotához képest.

Az aucklandi úttörő futók közül néhányan üzleti látogatásra mentek az új-zélandi Déli-sziget legnagyobb városába, Christchurchbe. Ismerőseik észrevették, mennyire lefogytak. Kizárólag a futásnak köszönhetik a fogyást, felelték erre az aucklandiek. Nem betegség okozta a testsúlyváltozást, sőt sokkal jobban érezték magukat, mint valaha. Lydiardot a Déli-szigetre is meghívták előadást tartani, melynek következtében az itteniek szintén futóedzéseket kezdtek szervezni.

Egy-két évvel később Lydiard egy repülőút során Colin Kayjel futott össze. Kay korábban maga is sportoló volt, később sportegyesületi ügyintéző, majd Auckland polgármestere lett. Kay kiterjedt ismeretséggel és jó szervezési készséggel rendelkezett. Ő maga nem volt ekkor edzett állapotban, és kissé el is volt hízva. Lydiard egyetlen alkalmat sem halasztott el, hogy a futással kapcsolatos elméleteit elővezesse, így Kaynek is azt javasolta, hogy kezdjen el újra edzeni.

Kaynek számos, szívbetegséggel küzdő ismerőse volt. Egyszer összehívta őket, és a kardiológus dr. Noel Roydhouse-zal együtt Kay lakásán egy vasárnapi reggel találkozót tartottak. Lydiard elmagyarázta a könnyű, majd fokozatosan gyorsuló futás hatásait. Szavait a szívspecialista orvosi tényekkel egészítette ki. Még aznap reggel az egész társaság kocogni indult. Lydiard óva intette őket a versengéstől: nem voltak edzésben, a hirtelen erőkifejtés visszavonhatatlan károkat okozhatott volna náluk.

A vidám, kövérkés üzletemberek csapata így kocogott le egészen az aucklandi kikötőig, többen meg is fürödtek a tengerben, majd szép lassan hazatotyogtak. Ugyan csak néhány kilométert tettek meg, de egyikük sem futott felnőttkorában ilyen sokat. Egy másik kardiológus, dr. Jack Sinclaire, korábbi új-zélandi középtávfutó bajnok is szakértelmével támogatta a kísérletet. Így alakult ki a vasárnaponként rendszeresen találkozó társaság, az Aucklandi Kocogók Egyesülete, melynek idővel széles követői tábora lett.

A nyugodt tempójú futást ösztönösen a „jogging”, kocogás névvel határozták meg, ami nem új keletű kifejezés. Már az 1600-as évek Angliájában is használták a futás könnyebb formájára, állatokkal vagy emberekkel kapcsolatban egyaránt. Angliában gyakran az ügetőlovakra mondták, hogy így futnak. Az ausztrál Rolf Boldrewood 1884-ben írt My Run Home (Hazáig futva) című regényében említette a „morning jog”-ot, a reggeli kocogást. …

Letölthető további részlet: a könyvből

Tartalom

Előszó 11
Futárok és előfutárok 13
Kunyhóról kunyhóra 14
Hírnökök és műfutók 19
Ősi képességünk, a futás 31
Királyi hosszútávfutás 32
A fáraók futása 35
Az istenek tiszteletére 38
Zeusz dicsőségére 44
Héra tisztelete 46
Fontos szakmák, kritikus filozófusok 48
A könnyűlábú krotóniak 51
Görög rekordok? 52
Római sportjátékok 54
Pál kora 60
Elefántversenyek és kínai mesék 63
Rajthoz állnak az elefántok 66
Futó szerzetesek 72
Szent hegyek, szent emberek 76
Ve rsenyfutás a lovakkal 83
Hegyen-völgyön, felföldön 90
Olasz futóversenyek, ünnepek 91
Isten nevében meztelenül 95
A sport mint szórakoztatás 96
Fogadások, órák és cirokseprűk 98
Dover olimpiai játékai 102
Női futóversenyek 105
Tények vagy kitalációk? 110
Ruha és szégyenérzet nélkül 115
A francia felvilágosodás és a német egészségtan 118
A német filantrópok 121
Mensen Ernst és Barclay kapitány 125
Barclay kapitány 131
Sok edzés, kevés innivaló 138
Bivalyszív reggelire 142
Fiatalok edzése 143
Egy beavatott fox futár 149
Futás életre-halálra 153
Jégtáblán és az esőerdőben 154
Tarahumara 158
Miért futottak az indiánok? 160
Blöffölők és hendikepesek 162
Egy indián a nagyvárosban 166
Fantáziadús fortélyok 168
Hat napig egyvégtében 174
A modern atlétika kialakulása 178
Az olimpiai játékok újraéledése 184
Egy korszakalkotó javaslat 187
A vízhordó 190
Egy kitartó nő 195
A marathóni futóversenyek folytatása 196
Végkimerülésig 200
Káros-e a maraton? 202
Futópályán 206
Méterek és mérföldek 208
Hasznos és haszontalan cipők 211
A sportimperializmus 213
Jönnek a nők 215
A finn sisu 219
Kőarc 222
„A futás minden finn vérében van” 230
Nemzetépítő hosszútávfutás 234
Comrades 236
A nemzet üdvére 239
Keresztül Amerikán 242
Kétséges fajelméletek 256
A mítosz és az ember 261
Háború és béke 267
Gunder 270
Arne 275
Rekordok nyara 276
Nehéz vetélytársak 278
Pénz, pénz 282
Az állam szolgálatában 285
Az ébredő óriás 291
Az akarat máglyája 293
Az intervallumfutás birodalma 296
8 a futás kultúrtörténete
Az álommérföld 302
Afrikán a sor 311
A kenyai roham 318
A fájdalom szerelmesei 324
Arthur Lydiard 333
Mert így sokkal jobban érzem magam 337
Lydiard módszere átragad másokra 338
Ez mi? 342
Egy tunya, elnehezült orvos 344
Vallás vagy sport? 348
Kelj fel a pszichiáter székéből! 352
Az endorfinok 355
Futóguruk 356
Pozitív függőség? 360
Negatív függőség? 365
Nagyvárosi maraton 368
Egy szkeptikus filozófus 374
Tartós trend? 375
A maratonfutó nők 378
Grete 385
Ingrid 397
Mr. Comeback 406
Sztárok, biznisz és dopping 427
Egy sokoldalú jelenség 430
Úttörő Algériában 432
A nagy üzlet 435
Dopping sok-sok változatban 438
A zen futás 444
Futás strucc módra 453
Válság válság után 462
Napi egy maraton? 466
Futva menekülés a szegénységből 468
Egy futó nemzet 470
Céltudatos nők 476
Külföldi segítők 477
Afrikai bölcső 480
Milyen gyorsan tud futni az ember? 482
Hol a határ? 486
Az Antarktisztól a Szaharáig 487
Az időtlen lépések 490
Köszönetnyilvánítás 495
Névmutató 497
Források 505
Jegyzetek 519
Képmelléklet 535

Kedvezményesen a kiadótól:

Maratonok, futóversenyek : futóversenyek 2024 November