Marathon futás legendája

Krisztus előtt 490-ben a perzsa flottát Peiszisztratosz türannosz száműzött fia, Hippiasz kalauzolta Marathón partjaihoz. Jól tudta - mivel it feküdtek családi birtokaik -, hogy ez az egyetlen olyan síkság, ahol a perzsa lovasság fölényét ki tudják használni az athéni nehézfegyverzetű gyalogsággal szemben. Hippiasz tehát, miután partot értek, húszévi száműzetése után, ha rövid időre is, de hazatért. Az athéniak látták a perzsák által elpusztított közeli Eretria sorsát (ahol korábban négyezer telepesük lakott!), és azt is, milyen sok görög állam adott földet és vizet a hódítóknak. Segítséget kértek hát Spártától, a másik jelentős görög államtól, amely visszautasította a perzsa szövetséget.

E segítségkérés lehetett az alapja a később elterjed mesés történetnek, hogy a marathóni győzelem után egy állig felfegyverzett athéni harcos (Philippidész vagy Therszipposz) futva vitte a jó hírt Athénba, ahol csak annyitt mondott, hogy "győztünk!", majd összeesett és meghalt. A görög-perzsa háború történetírója, Hérodotosz valójában csak annyit ír, hogy a csata előtt elküldtek Spártába egy Pheidippidész nevű futárt, aki a 255 kilométeres távolságot mindössze két nap alatt megtette. A spártiak azonban nem indulhattak el azonnal, mert akkor megszegték volna a törvényt. Aznap volt ugyanis a hónap kilencedik napja, márpedig a kilencedik napon nem indulhattak hadba, mivel még nem jött el a holdtölte. Így hát megvárták a holdtöltét, és csak azután vonultak Attikába. A perzsák azonban kevésbé voltak türelmesek és hadrendbe álltak a marathóni síkon. A perzsákkal szemben felsorakozott athéni sereg tíz sztratégosza (hadvezére) nem tudott egyetértésre jutni, milyen haditervet alkalmazzanak. Mindennap másikuk látta el ugyanis a fővezéri teendőt. Amikor a perzsákat jól ismerő Miltiadészra került a sor, aki korábban a Kherszonészoszon uralkodott türrannoszként és részt vett Dareiosz szkíta hadjáratában, látta, hogy a többnapos várakozás miatt türelmetlen perzsák kezdik behajózni seregüket, ráadásul a lovasságuk sincs a csatatéren (talán itatni vitték a lovakat). A kedvező pillanatot kihasználva hirtelen támadást vezényelt és a két sereg közötti  több mint másfél kilométeres távot futva tették meg. A perzsák őrültnek hitték őket, hiszen íjászok és lovasság nélkül rontottak rájuk. Miltiadész határozott fellépésse azonban bevált: a perzsák egy részét a tengerbe, más részét a közeli mocsárba szorították. A megmaradt sereg hajóra szállt, hogy - Attikát megkerülve - Phaléronnál szálljon partra. Miltiadészék azonban erőltetett menetben vonulva megelőzték őket. A perzsa fővezér, Datisz nem kockáztatott meg egy újabb kudarcot, inkább hazahajózott. A késve megérkezett spártaiak megszemlélték a halottakat, gratuláltak az athéniaknak, és visszatértek hazájukba.

A történetből jól látjuk, hogy a tankönyvekben és a sporttörténetekben oly gyakran felbukkanó marathóni futóról Hérodotosz mit sem tudott. A hősiesen romantikus mesét a Kr. u. 2. században jegyzi fel Lukainosz és Plutarkhosz. A szónok és író Plutarkhosz viszont Therszipposznak nevezi a hős futárt. Plutarkhosz azt is hozzáteszi, hogy a történet végső soron a Kr. e. 4. században élt pontoszi Hérakleidész írására vezethető vissza: "A marathóni csatáról egyébkéntaz erkhiabeli Therszipposz hozta meg a hírt, ahogyan arról pontoszi Hérakleidész beszámol, a legtöbben nazonban azt állítják, hogy Euklész teljes nehézfegyverzetben futott, a harctól kimelegedve, és  a kapunál az első embereknek, akikkel találkozott, csak annyit mondott: - Üdvözöllek titeket!- és -Örvendezzünk! -, aztán nyomban kilehelte a lelkét."

Azt azonban egyik szerző sem indokolja meg, miért is kellet volna ezt a jelentős távolságot tűző napsütésben, teljes fegyverzetben, futva megtenni. Ha Miltiadész hírt akart adni győzelméről, küldhetett volna egy futárt vagy éppen egy lovast Athénba. Nem véletlen, hogy a marathóni futó meséjét közlő források még a futó nevében sem tudnak megegyezni. A Philippidész névalak mindenesetre nagyon emlékeztet a legenda egyik lehetséges forrására, a Hérodotosz által említett athéni futár, Pheidippidész nevére.
Az már csak a pontosség miatt említem meg, hogy az Athén és Marathón közötti távolság 40 km és nem 42, mint az olimpiai versenyszámban. A maraton távot - ami 42195 méter - csak a londoni olimpia, vagyis 1908 óta kell teljesíteni a hosszútávfutóknak, mivel történetesen ilyen messze feküdt egymástól az olimpiai stadion és a windsori kastély királyi páholya, ahol az uralkodó fogadta a maratoni versenyzőket.

forrás: RUBICON Történelmi Magazin

A maratoni táv: marathon hossza