Berlini Fal
A berlini fal 1989. november 9-én omlott le a berlini fal, amelyet 1961. augusztus 13-án kezdtek építeni. A fal teljesen körülvette Nyugat-Berlint, teljes hossza 155 km volt.
A berlini fal egykori határ Nyugat-Berlin és Kelet-Berlin között.
Németország történelem
A bonni hírszerzés figyelmeztetett a berlini fal
építésére
Az eddigi ismeretekkel ellentétben a bonni hírszerzés
állítólag már korábban figyelmeztette az akkori nyugatnémet
kormányt, hogy a keletnémet kommunista vezetés egy Berlint
kettéválasztó létesítmény építésére készül.
Minderről azok a mostanáig szigorúan titkos dokumentumok
tanúskodnak, amelyeket a szövetségi hírszerzés a hírhedt
berlini fal - 1961. augusztus 13-án megkezdett építésének
közelgő 50. évfordulója alkalmából - csütörtökön hozott
nyilvánosságra.
Amennyiben a szóban forgó dokumentumokban foglaltak
megfelelnek a valóságnak, az merőben új fényben világítja
meg az öt évtizeddel ezelőtt történteket. Az akkori
nyugatnémet kancellár, Konrad Adenauer, valamint Willy
Brandt - aki abban az időben Nyugat-Berlin kormányzó
polgármestere volt - egyaránt azt állította, hogy a fal
építéséről előzetesen semmifajta információja nem volt.
forrás: MTI
berlini fal leomlása
A berlini fal (németül die Berliner Mauer vagy Die Mauer, azaz a Fal) 1989-es leomlása a hidegháború befejeződésének emblematikus dátumává változott. A létesítmény legnagyobb részét a két német állam egyesülése után lebontották, napjainkban már csak egyes szakaszai láthatóak.
Szökés a falon át - Hetvenötezren börtönbe kerültek - Nyolcszázan meghaltak menekülés közben
A berlini fal rendeltetése az volt, hogy megakadályozza a keletnémet állampolgárok tömeges méretû menekülését Nyugat-Berlinbe. Az addigi 80 szektorátlépõ helyett csak 12 maradt nyitva. A 155 kilométer hosszú, az NDK területén egész Nyugat-Berlint körülvevő betonfalrendszer vonalán 300 figyelõtorony és 43 föld alatti torony volt. A "határ" 50-100 méter szélességben a pártállami területen tilos zóna volt mindenki számára, megközelíthetetlenségét az állig felfegyverzett határõrökön kívül kutyák futtatására szolgáló sáv, vizesárkok és külön gépkocsiút biztosította.
A volt Kelet-Németországban több mint 75 ezer embert
börtönbe zártak azok közül, akik megpróbáltak átmenekülni
Nyugat-Németországba a berlini falon keresztül. Több mint
800 személy meghalt menekülés közben. A tudósok által most
nyilvánosságra hozott adatok szerint minden nap átlag hét
embert letartóztattak 1961 és 1989 között a berlini falnál.
Több ezer
határőr is volt a próbálkozók között, körülbelül
2500-an át is jutottak a nyugati oldalra. Ötévenként azonban
5500 határőrt is börtönbe zártak. A kutatók arra is
rájöttek, hogy a fal megépítésének évében a Stasi körülbelül
50 ezer emberét és összes anyagi forrását arra fordította,
hogy megállítsa az embereket, el ne hagyhassák otthonukat.
Akik megpróbáltak elmenekülni, azokat letartóztatták vagy
arra kényszerítették őket, hogy kémkedjenek. A 809 személy
közül, aki meghalt menekülés közben, 250-et a berlini fal
tövében öltek meg, 370-et a keleti és a nyugati határ
között, 189-et pedig akkor, amikor a Balti-tengeren át
próbáltak elmenekülni. A fal utolsó halálos áldozata egy 22
éves fiatal volt, akit 1989. február 6-án lõttek agyon.
Érdekességek a berlini falról
Az Asahi TV 1990-ben gyűjtést rendezett Japánban abból a
célból, hogy a berlini fal helyét cseresznyefákkal ültessék
be. Az összegyűlt egy
millió euróból 10 000 cseresznyefát ültettek
Brandenburgban és Berlinben.
A keletnémet Reichsbahn felelt az épülő fal anyagának helyszínre szállításáért. A nyugat-berlini vasúti hálózatot is a Reichsbahn üzemeltette, ezért a falhoz építőanyagot szállító vonatok átjártak Nyugat-Berlinen.
A berliniek által egyszerűen csak Kacsacsőrnek nevezett
kertes terület határvonala furcsa kanyarokat írt le. A
háborúban győztes szövetségesek a tömböt egyenlő részekre
osztották fel, ahol minden egyes keleti teleknek két nyugati
szomszédja volt. A kiskertek művelését a fal felépítése után
sem hanyagolták el, de csak az NDK „legmegbízhatóbb”
polgárai (többnyire párttagok) lehettek itt tulajdonosok.
1988. július 1-jén területcsere zajlott le Kelet- és Nyugat-Berlin között. A fal nyugati oldalán lévő, de az NDK-hoz tartozó ún. Lenné-háromszög addig gyakorlatilag területenkívüliséget élvezett, lakói hajléktalanok és a nyugati törvényekkel szembekerült szélsőbalos aktivisták voltak. A területcsere bekövetkeztekor a nyugati rendőrség azonnal megszállta a területet, amelynek lakói a berlini falon átmászva az NDK-ba menekültek, ahonnan az NDK népi rendőrsége órákon belül visszatoloncolta őket Nyugat-Berlinbe.
Az egyezményeknek megfelelően a nagyhatalmak még a hidegháború legfagyosabb óráiban is járőröket indíthattak egymás területére. A fal felhúzását követően az amerikai katonai egységek tüntetően, napi 12 alkalommal mentek át járőrözni a szovjet szektorba. A szovjet egységek a járőrözés mellett gondoskodtak a brit szektorban, a Tiergartenben álló (a környezetétől szögesdróttal elkerített) szovjet hősi emlékmű folyamatos őrzéséről is.
Nyugat-Berlin körül az NDK-területébe ágyazva, de attól teljesen elszigetelve 10 nyugati exklávé létezett. Ezek közül az egyetlen lakott a Berlin délnyugati részén fekvő Steinstücken nevű falu volt. 1951-ben a szocialista állam megkísérelte a terület elfoglalását, de a lakosság ellenállása miatt ez nem sikerült. Steinstücken egy rés volt a falon, mivel az odavezető utakon csak tankakadályok álltak. A területen különösen gyakoriak voltak a határőrök dezertálásai. A fal felépítésekor a területre vezető utat az NDK teljesen lezárta, ezért az amerikai hadsereg helikopter-leszállót épített és állandó „helyőrséget” hozott létre Steinstücken egyik portáján. A megoldást 1972 őszén egy bonyolult területcsere és alku hozta el, amikor a két állam kiegyezett egy 20 méter széles korridor létesítésében. A korridort és a települést az NDK ekkor egy külön „steinstückeni fallal” vette körül.
1972-ben az NDK és Nyugat-Berlin vezetői megállapodtak, hogy a nyugati szektorok kommunális hulladékát az NDK szeméttelepein rakják le.
A határsáv megszűnésének egyetlen vesztesei a falak közötti gondozott főben elszaporodott és szinte háborítatlanul élő nyulak lettek. Az lebontás után Nyugat-Berlinbe költöztek át. 2009-ben dokumentumfilm készült róluk, amelyet a Duna Televízió mutatott be.
