Ha megfojt a stressz | Egy olvasói levél alapján

Egy olvasói levél alapján: Ha megfojt a stressz

Szia Andris!

„Munkahelyi konfliktus miatt, nagyon feszült voltam, de gondoltam, hogy reggel munka előtt elmegyek úszni, hátha oldódik a feszültség. Hát nem oldódott és képzeld, gyakorlatilag nem tudtam úszni. Össze-vissza kapkodtam a levegőt. Gyors úszás gyakorlatilag nulla, mellben, amiben átúsztam a Balcsit, minden hossz után meg kellett állnom mert úgy éreztem megfulladok.”

Az ilyen tapasztalatok, amiről írsz teszik egyre tudatosabbá, mit is kell csinálni a vízben, és ki és mi vagy te valójában, önmagad megismerése miként kapcsolható össze egy teljesen új közeggel való ismerkedéssel!

Tulajdonképpen a keresztelési hagyománynak is ez az alapja. Az ősök, vízbe merítéssel szerették volna átadni az ellazulás tudományát és tapasztalatát olyanoknak, akik nem is tudtak úszni. Aki ennek ellenére laza maradt, nem ijedt meg, az az élet stresszhelyzeteit is keresztényi módon tudta kezelni a felfogásuk szerint!

Ne feledd, a rossz és sikertelen élmény a legjobb ugródeszka a helyes folytatáshoz, mert a kontraszt ilyenkor a legtapasztalhatóbb, a jó út felismerhetőbb a végpontok távolsága miatt.

Most visszatérve a te személyes élményedre:
Ha nem megy az úszás, sőt nem az úszás, hanem a légzés, akkor az első teendőd, hogy ne akarj csinálni semmit! Csak engedd el magad a vízben, feküdj rá, hason vagy háton, ne mozogj, csak lebegj, és figyeld a történéseket. A gondolataid lecsillapodnak, a víz felhajtó ereje karjaiba vesz, az izmaid ellazulnak. Ekkor kezdj figyelni a légzésed természetes alakulására. Ne akarj, csak hagyd! Megérezd, mikor vennél levegőt és még mindig szinte mozdulatok nélkül néha fújd ki az elhasználtat, néha szívd be a friss oxigént. A víz közben pedig körülvesz, ringat, nem enged "elesni", végig óv téged. Ott lebegsz a tetején, szinte kint van a bőröd egy része a víz határa felett, apró mozdulatok is elegek a kényelmes testhelyzethez. Ha érthető amit írok, akkor ezzel az úszómozdulatok közötti szünetet gyakorlod, az egész úszás trükkjét, nem az akaratát, hanem a békéjét.

Sokan azt hiszik, az úszás a mozdulatokat jelenti, de neked elárulom, az úszás két mozdulat közt talál meg téged, hat rád, adja az élményt. Maga a mozdulat az elme akaratának a pillanata, a mozdulatok közti rés, pedig a természet segítő ereje, amit, ha hagyod, hogy elérjen téged, akkor lesz az úszásod erőlködés mentes, laza és könnyed, békés, elegáns, légies! Ezt az élményt már elfelejtettük, akarni a természetünk nekünk embereknek, elengedni, átadni, nem cselekedni, az osztatlanhoz tartozni, már egy régen elfeledett képesség, irányvonal.

Az úszás nem mozgás, hanem lelkiállapot, ami a mozdulatok által jelenítődik meg, de a lényegét a közbenső élmenyek adják, amiket hagyni kell átáramolni magadon, egyébként csak erőlködésbe fullad a próbálkozás.

Többféle mozdulattal is kifejezhető, átadható ez a gravitáción túli lebegés, ezek közül négy féléből versenyt csináltak az „elme emberek”, amivel meg is ölték a csodáját! A mozdulatokat ugyan tökéletesítették, de a lélek a háttérbe szorult! Kiváló szakemberek lettek a mozgás tanításában és tanítványok a kivitelezésében, de valami elveszett a köztudatból általa. A másik dimenzió, ami az elmén túl létező, (a győzelem, az elérendő cél, a még több, még tökéletesebb, csak pillanatokra sikert hozó érzés helyett) a kinyílás, az összhang, az egyén feloldódása a körülöttünk levőben.

Én a víztől és az úszástól ezeket tanultam újra, és minden vízbe merüléskor dimenziót váltok, felszabadítom magam, lazítom az esetleges feszüléseimet. Anyukánk pocakjában, születéskor és utána egy ideig, még csak ezzel a képességgel rendelkezünk, ezzel lépünk be ebbe a földi világba, de idővel minden a fejünkbe áramlik, az elme elkezd erősödni, növekedni, átvenni az irányítást a test teljessége felett és mindent lekorlátoz a saját emlékei szerint. Ha arra emlékszik, hogy igyekezni kell, akkor nem enged majd mást alkalmazni. Mindig jobb és gyorsabb akarsz lenni, de ez nem minden helyzetben jelenti a helyes utat. Sokszor el kell engedni ezt, visszatérni az alapokhoz, engedni a bőrödön, a füleden, a szíveden stb. keresztül beengedni a világot egy másik úton, amihez nem használod a fejed. Ez visszavezet az elfelejtett kapcsolódásokhoz, ami békésebb és nem a különállás, hanem az egység élményét erősíti benned!

Olvasói kérdésre válaszolt:

Oláh András úszásoktató

úszás stresszmentes nyugodt környezetben